Építkezünk

     Ez az év úgy kezdődött, hogy hamarabb kezdődött, mint ahogy kezdődött. Mi már a tanévnyitó előtt bejöttünk és tanultunk. Az iskolánk kívülről megszépülve, belülről kibővülve, folyosónk leburkolva, takarítónők kiborulva várták a friss gyerekhadat. Ám alig melegedett meg alattunk a szék, s alig ragadt a gyerekekre némi kosz, mint derült égből gumibot, lecsapott ránk egy építőbrigád.
    A gyerekek felháborodtak, és TANULNI AKARUNK!!! táblákkal akartak felvonulni, de a rendőrség szerencsére nem engedélyezte a tüntetést. Így aztán a építőbrigád nagy kalapáccsal bontani kezdte az iskolát. Néhány tanuló erősen biztatta őket, hogy ne hagyják abba a két közfallal, és ha kell, ők besegítenek, sőt a sót is megveszik amivel behintik az iskola helyét. Nem használt. Amikor pedig látták, hogy kettő helyett négy fal épül az Alkotmánybírósághoz fordultak. Majd amikor kiderült, hogy ráadásul ez a brigád mindezt öt nap alatt megcsinálja, és hétfőn nyit az iskola, néhányan a sokkot enyhítendő betegállományba vonultak. Nem tudták, hogy még ezzel nincs vége a malterszagú világnak. A dolog megint cselesen indult.
     Úgy nézett ki, mintha megint bontanák az iskolát. A közmunkások bontani kezdték a melléképületet. Az optimisták szeme felcsillant a reménytől, azt hitték, mégis csak kisebb lesz az iskola. Az óvatosak azonban bölcsen mondogatták: várjuk ki a végét. Persze nekik lett igazuk. Még el sem ült a por, s máris fal emelkedett a tornaterem és a régi épület között. Majd suttogás indult: lebontják a lépcsőt. A könyvtárban hirtelen keresett lett Nostradamus. Többen Halmajra vonatkozó részeket véltek felfedezni a következő részben:

Kőt kőre rak a nagy bogár,
S nem lát a kicsi.
Porban tévelyeg a mester,
Régiből új, semmiből valami, kockából kocka lesz.
 

     Amit vártak bekövetkezett. Egy szép napon eltűnt a lépcső, s vele az a szép remény, hogy egy túlsúlyos tanár(nő) legurul rajta. Mindenki csodálkozott milyen nagy is a lépcső helye. Elmúlt vagy két nap és a lépcsőt mindenki elfelejtette, mert a lépcső helyén megnyílt a DIÁKZUG ez a mindenki számára kissé furcsa hely, ahol a jogok kissé elhalványulnak, ahol vizsgázik az önállóság, a felelősségtudat, ahol kiderülhet ki kicsoda, ahol a diákok élhetnek, de nem visszaélhetnek.
     Ami az építkezést illeti, van elképzelés miként fog az iskola stílust váltani mire kétszer-háromszor lemegy a benzin ára. Persze a külsőn kívül valamilyen belső megújulás is várható. Geometriából "Téglatest" spec. koll. nyílik, Kémiából a kalciumkarbonát lesz a fő téma, a konyhában bukta helyett téglát fogunk égetni, a "Nád a házam teteje" nótát töröljük a tantervből, helyette az "Az a rendes iparos" nóta lesz iskolánk indulója . Addig azonban még sok ötlet, küszködés, folyamatos botorkálás, stb. várható, de a végén elmondhatjuk:Ez jó mulatság, férfimunka volt!! (1999)

Építkezünk 2

Mibőőőőőőől????????????????????

Az ideális család

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ez a család nem az Óperenciás tengeren túl lakott, nem az Üveghegyeken innen, hanem bizony ők elméletben léteztek. Megálmodóik szerint a család létszáma 4.31 fő, mert ez esetben sem a kihalástól, sem a túlnépesedéstől nem kell tartani. Földrajzilag és effektíve egy szép családi házban laknak, amit nem kétszáz évi munkával lehet felépíteni, – mint ahogy azt gyakran a nem ideális családok teszik nagyon helytelenül, – hanem négy, esetleg hat év alatt. Pénzük van elegendő. Még huszadikán is! Az apa dolgozik. Szereti a munkáját. A főnökét. A titkárnőjét. (Nem úgy!) Elfáradni elfárad ugyan, de azt másnapra kialussza. Sohasem másnapos, infarktus és gutaütés nem kerülgeti, a mája ép, a sörhasnak még a fogalmát sem ismeri. Kocog. Kacagva, könnyedén viseli a megterhelést. Még a szomszédja sem lusta. Gyermekeit nem veri, neveli. Feleségének ideális párja. A feleség ideális anya. Boldogan vállalta gyermekeit és nem sírt előre, hogy mennyit kell majd mosni, főzni, takarítani, tisztába tenni, és hogy oda lesz az alakja és nem lesz szabad ideje stb. stb. Gyermekeit imádja, de nem tömi őket, és nem tesz fel idegesítő kérdéseket nekik. Festeni csak tényleg ünnepi alkalmakkor festi magát, de akkor is csak úgy, hogy alig venni észre és nem pedig úgy, hogy kutyája vonyítva menekül a rém elől nem ismervén meg jó háziasszonyát, ki minden nap eteti. A gyermekek angyalok. Nem szárnyuk van, hanem tanulnak! A házit nem a szünetben másolják. Fogat mosnak. A sajátjukat! Tisztelettudóak. Az öregeket nem nevezik tatának, hülye osztálytársukat nem hülyézik le. A köcsögről tudják, hogy az egy edény. Van váltócipőjük, tolluk, vonalzójuk. !!!!
Ezt nem lehet tovább (b)írni. Holnaptól nem iszom egy kortyot se!!!
      (A gázsiból egy sárkányos tetkót, vagy még nagyobb cicit vegyek az asszonynak??)

A valóságos család

Itt van, itt él egy valóságos család. Címe, telefonjai, adószámai vannak. Tudják hol van az üvegvisszaváltó, a szelektív szigetet már nem biztos. Politikusai, a média, drága emberek rábírták, hogy csak 1,31 gyereke legyen, de abból is 0,52 házasságon kívül szülessen, így aztán majd 2040 táján - ha megéri! - a nyugdíjából vehet majd 47 vécépapírt, de bekoszolni már nem lesz módja. Lakni laknak - néha nagyon is jóllaknak - de lakni a bank házában laknak. Az áprilisi moratóriumig. Utána nincs gondjuk a szellőztetéssel. Pénzük van. Fejenként két millió HUF. Mínuszban. Az apa dolgozik.  Leginkább azon dolgozik hogy ne hébe-hóba dolgozzanak. Nagy pénzeket szakítanak le. Tőlük. Főnökét szereti, majd megeszi. Néha bánja, hogy miért halogatja. Kacag a kocogókon. "azok már túl vannak egy infarktuson és (vagy ) egy sztrókon" mondogatja. Sörhasát tekintélynek nevezi. Tizennyolc éve mellette lakó szomszédját még nem is látta, csak az autóját ismeri. Néha belerúg. Nem a szomszédba. Gyermekeit nem veri. Nem meri. Nem biztos hogy van hozzá genetikai köze.